Szidónia festőművész

"Virágok közt ébredtem e világra..."

Álmodom netán, talány.
Vagy valóság mi reám ragyog fényeden át.
Csak ülök némán merengve és érzem megremegnek a hegyek.
Oly erővel hat mindenséged létemre.
Ki vagy, ki meglelted bolyongó lelkemet?

Megleptél jöttöddel.
Fényeztél fényeddel.
Nem kértél máris féltettél.
Attól perctől csak engem mérettél.

S íme vagyok neked, megégettél.
Tudtam léteztél.
Mesém most neked mesél.
Én elvenném mit egykor másnak ígértél.

Emelj az égbe kedvesem.
S hitem meglelem hitedben.
Mert szivárványt festett az égre az ígéret...
Értsd hát a titkot mit megleltem veled.

Vedd gyümölcsét az éveknek, neked termett.
Megérett a keserű küzdelem.
Mégis most méz édes a szép mit kínálok neked.
Légy hát az, kit nekem ígért rég a kietlen.
S én leszek neked a végtelen gyönyörű küzdelem.